Lezárult az első pályázatunk!

Lezárult az első pályázatunk!

Korábban direkt kezdetlegesen alkottuk meg a Rivallo.hu logóját, hogy már a működő platformot kihasználva megterveztethessük a saját logónkat.

Megbízóként leírtuk, hogy pontosan mire van szükségünk. 

Több, mint 50 megvalósító nyújtotta be a munkáját a pályázatunk alapján. A verseny nagyon erős volt hiszen rengeteg kreatív anyagot kaptunk. Végül megszületett a döntés, a nyertes 90 ezer forintot zsebelhetett be.

Számunkra fontos volt, hogy ne legyen túl bonyolult és inkább a modern letisztult vonalat kedveljük.

A győztesen kívül, a szoros verseny miatt három pályázatot különdíjaztunk értékes nyereményekkel. Azok a kreatívok, akik pedig ezen a pályázaton nem győzedelmeskedtek lesz még alkalmuk arra, hogy megmutathassák tehetségüket! 

Az elkövetkezendő időszak számunkra izgalmas, hiszen minél több megbízót és megvalósítót szeretnénk elérni, hogy ők is megtapasztalhassák mennyire hasznos a közösségi ötletbörze.

A Rivallo.hu folyamatosan fejlődik, a Ti visszajelzéseitek alapján végezzük a fejlesztéseket!  A célunk, hogy az oldal minél inkább felhasználóbarát legyen, és bevonza az embereket, hiszen csapatban minden egyszerűbb!

Itt pedig megtekintheted a nyertes pályázat teljes anyagát:

Jövőbeni tervezett fejlesztések: 

Számos fejlesztést tervezünk még idén:

  • Új kategóriák: videós tartalmak
  • Piaci árak nyomonkövetése: az egyes kategóriák árait folyamatosan monitorozzuk, és a minimum díjazást ezekhez igazítjuk.
  • Értékelő rendszer: 1-től 10-es skálán értékelhetik majd a megbízók a megvalósítók munkáit. A magas pontszámot kapó megvalósítók további Rivallo pontokat kapnak majd.
  • Ajánlóprogram: felhasználóinkat további Rivallo pontokkal jutalmazzuk, ha további felhasználókat hoznak az oldalra. 
  • Portfólió rendszer: A megvalósítók nyilvánosan listázhatják majd munkáikat, amik alapján a megbízók felkérhetik őket munkára a platformon keresztül, illetve meghívhatják őket pályázatokra.
  • Nem nyertes pályázatok listázása: A pályázatok lezárásakor jelenleg csak a nyertes munka elérhető. A megvalósítók előzetes hozzájárulásával a lezárt pályázatoknál a további munkák is publikálásra kerülnek majd.

Köszönjük, hogy végig olvastad!

Kövess minket közösségi média felületeinken: Facebook | Instagram | Tiktok | LinkedIn